Fűzőbe zárva

A divat sokszor kártékony. Az emberek, főleg a nők pedig bármit megtesznek azért, hogy divatosak legyenek. Sokszor azonban ennek is megvannak a hátulütői. A fűzőt például méltán nevezhetjük kínzóeszköznek, hiszen kártékony hatása miatt rengeteg nő szenvedett testi és lelki sérüléseket a múltban. Az egészben talán a legmeglepőbb az, hogy a nők önként vetették alá magukat a kínok kínjának, vagyis a fűzőt önként vállalt gyötrelemnek is nevezhetnénk.

A XVI. században a fûzõket még vaslemezekbõl készítették, késõbb azonban már anyaggal is bevonták õket, a vasat pedig halcsonttal, többnyire bálnacsonttal helyettesítették. A középkorban kezdõdött tehát el ez a szánalmas hóbort. Egy francia királynõ például rendeletet adott ki, amelyben kötelezte az udvarhölgyeit a 25-33 cm-es derékbõség elérésére.
Bár világos bizonyítékok álltak a nõk rendelkezésére arról, hogy milyen gondokat okozhat a fûzõ viselése, annak egészségkárosító hatása csak 1840 után került az érdeklõdés középpontjába.
A fûzõk egészen a 19. század elejéig 1,27 centiméter vastag bõrbõl készültek, mint ahogyan a 18. századi brit katonák magas gallérja is, amely azt a célt szolgálta, hogy a férfiak a fejüket egyenesen tartsák. Készítettek fûzõt estélyi ruhához, utazáshoz, alváshoz, sportoláshoz, szoptatáshoz, stb.
A nõk õszintén hittek abban, hogy a férfiak kívánatosabbnak fogják õket tartani akkor, ha fûzõt viselnek. Ennek azonban nem sok valóságalapja volt. Az tény, hogy a fûzõ megemelte a nõk mellét, ami ezáltal nagyobbnak tûnt, de a férfiakat biztosan nem tüzelte fel a sanyargatott, elszorított derék látványa.
A nõk hát- és hasizmai elsorvadtak, sokszor már csak fûzõben voltak képesek egyenesen ülni. Gyakran a májuk is károsodott, sõt elõfordult, hogy a fûzõ miatt szerveik elmozdultak normális helyükrõl. Akadtak olyan elszánt nõk is, akik a terhesség alatt is viselték a fûzõt, melynek egyik következménye a befelé forduló mellbimbó lett, s így a gyermek szoptatására nem volt lehetõség.
A kosztümös filmek jól ismert jelenete az, amikor az elõkelõ hölgyek ájultan esnek össze. Ennek is természetesen a fûzõ volt az oka, hiszen ebben a nõknek csak a mellkasi légzésre volt lehetõségük.
A 19. század közepétõl sorra jelentek meg azok a könyvek, amelyekben az orvosok felhívták a figyelmet a fûzõ viselésének ártalmaira. A nõk számára azonban továbbra is fontosabb maradt a divat, mint saját egészségük.
Szerencsére az 1920-as években megjelentek az elasztikus anyagból készült fûzõk, amik addig nem érzett kényelmet biztosítottak. Pár év múlva pedig feltûntek az elsõ melltartók, és a nõk végre kiszabadulhattak a fûzõ szörnyû szorításából.

Fizel Nikolett
Geoffrey Regan: Történelmi baklövések, 2002