+36307335772

Ejakuláció

Molnár Tamás: Recenzió a "Journal of Sex and Marital Therapy" Vol.13, No. 1, 1998-as számban megjelent szerkesztői cikkhez

Egy japán tanulmány szerint 29 önként jelentkező, vaktában kiválasztott egészséges, partnerrel rendelkező 18-25 év közötti férfiaknál szexuális masszázst végeztek szexuálterápiában képzett masszőröktől. (Utalok a japán gésa kultúrára, illetve a könyvismertetésemben jelzett "betanító szexuális partner" fogalmára.)


 

Akiknek már a gyakorlat elején volt merevedésük, 119 másodperc, azaz közel 2 perc, kellett az ejakulációig. Akinek nem volt kezdeti merevedése, annak átlagosan 225 másodperc, azaz közel 4 perc kellett az ejakulációig. További tudományos elemzést igényelne, hogy ez tényleges szeretkezési és közösülési helyzetben mennyi ideig tart.

A második utalt cikk az ejakulatio preacox biológiai vonatkozásaira utal, amire itt nem térek ki.

A harmadik ismertetett tanulmány viszont igen érdekes. 112 pszichológus egyetemi hallgató kikérdezésén alapul. Mindannyian heteroszexuális férfiak voltak, 19,8 éves átlagos életkorral. Az átlagos ideje az elõjátéknak 18 perc, de ebbõl kimaradt az a 19%, akiknek petting közben ejakulációjuk volt. (Nem feltétlenül korai magömlésük.) Behatolás után 13,6 perc volt az átlagos közösülés ideje ejakulációig, igen nagy szórással (sd:9,9). A szakirodalom 1-7 perc közötti késleltetési (közösülési) idõt szab határvonalnak, amennyiben a partner elõbb nem elégül ki. Ez alapján a fiatalemberek 36 %-nak volt korai magömlése. Ha az igen elterjedt 2 perces határvonalat vesszük, ebbe csak a minta 4%-a esik. Viszont 39 % számolt be arról, hogy nem tudja ejakulációját oly mértékben kontrollálni, ahogy õ azt kívánatosnak tartja.

A fiatalembereket kikérdezték, hogy milyen módon próbálják kontrollálni, illetve késleltetni magömlésüket. A leggyakrabban (65%) arról számolt be, hogy szexmentes képeket képzel el. Pl: havas hegységek, horgászás, a nemzeti himnusz éneklése (magukban), stb. Úgynevezett szex-negatív témákra való gondolás volt a másik fõ csoport. Ilyenkor a fiatalemberek a partner visszataszító jellemzõire, a terhesség lehetõségére, vagy az AIDS-re gondoltak. 14 % nem-szexuális elterelõ témákról számolt be: Állatok halála, kifizetetlen adósság, stb. Csupán 7 % számolt be szexuálisan pozitív képzetekrõl, pl. a partner szexuális gyönyörérzetének fokozására gondolva, vagy milyen kellemes lenne folytatni a szeretkezést. 5% jelezte a korai magömléssel kapcsolatos szimbolikus fantáziáról, mint például folyami gát elképzelése. 28-an számoltak be olyan technikáról, mellyel megakadályozhatják a magömlést. Pl. közösülés megszakítása a pénisz kihúzásával, vagy drogok, vagy alkohol fogyasztása szeretkezés elõtt. A leggyakrabban említett technika a frikciós (lökés) mozgások lassítása, közösülési pozícióváltoztatás, vagy kondom használata. Illetve ezek kombinálása.

Tehát az elterelõ gondolatok eredményesek lehetnek, de a negatív gondolatok csökkenthetik a szexualitáshoz, partnerhez fûzõdõ pozitív emocionális viszonyulást, csökkenthetik a szexuális kielégülés élményének intenzivitását. Az orális szex és esetlegesen a nyugodt, megerõsítõ beszélgetés is segíthet.